Nekem való vidék

Tegnap igen mozgalmas napnak néztünk elébe.

Reggel 10-kor elindultunk 47-en egy busszal Villa Montepaldiba, kirándulni.

A Firenzétől egy órányira fekfő Villa, az egyetem "tangazdasága", de valamikor régen még Mediciéké volt ez kis vityilló és a hozzá kapcsolódó kis telek is.

Már nagyon régen szerettem volna igazi toszkán vidéket látni, vidéki házzal, vidéki növényekkel, vidéki állatokkal és vidéki emberekkel.

És ez végre nekem való vidék volt!

(vidéki állatokat és embereket azonban nem láttam, csak egy dobermant)

Az egyórás út vége felé már igen erősen kerestük Tündével a "hányózacskót", ugyanis teljesen elfelejtettem, hogy nem bírom a buszozást, pláne nem a szerpentinen!

De mikor megérkeztünk, a busz már nem, a látvány viszont émelyítő volt, émelyítően szép!

Körbe, körbe ez mind mind a nemtudomhányezer holdas, vagy mis birtok része, ameddig a szem ellát.


Úgyhogy gyorsan el is kezdtünk fotózkodni, mielőtt lecserélik a díszletet.
Tünde (magyar), Laura (mexikói).


Piros (magyar), Laura (mexikói, vagyis, óó, bocsánat, mehikói, ahogy ő mondja!)

Ez a kis csoportunk.

Jórészt Erasmuszosok, de voltak idősebb nénik is, ők meg talán nem túlkoros cserediákok, mert olaszok voltak.

Ő a gazdaság igazgatója, ő vezetett minket végig.

Olívaolaj készítés bemutató volt beígérve, ehelyett azonban végig a borról beszélt.

Na jó, az elején elmesélte, hogy mekkora a gazdaság, készítenek itt bort, olajat, sajtot, tésztát stb.

A "Van kérdés?" kérdésre mindig egy néni ugrott, neki mindig volt valami.
(Tök jó a hapsi cipője.)

Tovább gyönyörködünk a tájban.

Kisebbfajta sokkal ért föl, mikor a pacák közölte, hogy ezekben az izékben készítik a bort.

Egy kis sósav, egy kis nátriumperoxid, hipermangán és kígyófarok, no meg békanyál, és már kész is!

Tünde és a borosüvegek... no és a bortermelő gépek.

Aztán végre a hordók is előkerültek.

Úgy látszik, nem sikerült a kísérlet.

Na nee, már megint gépesített bor!

Ahogy mentünk tovább, előttem röhögcsélt Gemma, az Erasmus-koordinátor és még egy nő, azon, hogy ide jöttünk politikatudományok szakra és most meg agrározunk. :-)

Ez meg egy jó nagy hordó.

Kimentünk a pincészetből ismét a fényre, és egyszer csak hallom, hogy mögöttem egy francia lány kérdezi egy francia sárctól, hogy mit jelent az, hogy "progetti" (tervek), amiről a pacák beszélt.

Mire a sárc: prozsé. Nahát, ki gondolta volna...

Furák ezek a franciák és spanyolok is, hogy ahelyett, hogy kihasználnák, hogy ennyire hasonló a három nyelv, nem hajlandóak egy picit sem megerőltetni az agyukat.

Itt a pacák, követtük őt az újabb pincébe.

Itt őrzik a Vinsanto nevű borokat, ami nagyon hasonlít a Tokajira.

A hapsi annyira részletesen belement az eljárások ismertetésébe, hogy a felét nem is értettem a sok szakkifejezés miatt.

Viszont egész otthon éreztem magam, mikor azt ecsetelte, hogyan tesznek bioszenzorokat a szőlőnövényekre, és GPS-szel figyelik a netről, hogyan reagál a növény az időjárásváltozásra.

Mintha csak Lacit hallanám...

Aztán közölte, hogy na jó, nem untat minket tovább, menjünk enni.

Persze az elején beígért olíva- és sajtkészítésnézésnek se híre, se hamva nem volt.

Szóval, amíg vártunk az ebédre, tovább fényképezkedtünk a tájjal.

Közben megérkezett Luciano Segreto professzor úr is, aki a nemzetközi kapcsolatok tanszék igazgatója.

Marha vicces a vezetékneve, azt jelenti, hogy titok, úgyhogy ezzel elvoltunk egy darabig... :-))

Na azért messziről megcsodálhattuk az olajfákat.

És nem csak Japánban virágoznak a cseresznyefák!

Na jó, lehet, hogy ez nem cseresznye.

Ja és gyíkot is láttunk!

(persze nem ez szerepel a képen)

Megérte várni az ebédre, nagyon szép helyen is volt, és nagyon jó is volt.

Rengeteg toszkán ételkülönlegességet próbálhattunk ki.

Mit próbálhattunk, zabálhattuk tele magunkat!

Volt kétféle piritós, az egyik valami gombakrémmel, a másik meg olyannal, mint a lecsó.

Aztán volt kalácsszerű valami, amiben sonka és paprika darabok voltak.

Halízű párolt paprika, olívás kenyér, paradicsomszószos kenyér, lasagne, penne, polenta (kukoricakása) hússal és még valami ilyesmi, amin zsemlemorzsa is volt, de annak fura íze volt, úgyhogy azt nem ettem meg. Ja és a kedvenc sótlan kenyerem is!

Igazi szakács főzte ezeket, igazi szakács ruhában (nem konyhásnéni) és ő is tálalt mindenkinek.

Teli hassal az ember kedve is jobb!

Az ebédhez itt termelt Chiantit ittunk, meg vizet is.

A vedelés folyamata. :-)

És végül a desszert!

Volt cantuccini, amit már többen ismernek, az a mandulás sütemény, ami nagyon kemény, de ez nem volt nagyon kemény.

Na és ezt be kell áztatni a Vinsanto nevű desszertborba, és úgy enni.

Tünde bemutatja az eljárást. :-)

Volt diós piskóta és panforte, ami nagyon fincsi, van benne egy csomó minden: füge, datolya stb. (Na jó, a többit nem ismertem föl, de tényleg finom.)

Én is mártogatok!

Tájkép csata után.

A fehér terítős asztalon szervírozták a szupét. A kajákat.

Ja, és pont gondoltam, hogy na kávé már biztos nem lesz, azért jóból is megárt a sok.

És volt!

Miután megebédeltünk, Laura kijelentette, hogy ez Pranzissimo! volt, kb. nagyon nagyon jó ebéd.

Majd Jó emésztést kívántunk egymásnak, ahogy az itt szokás. :-)

Ez a Villa udvara.

Ebéd után még sétáltunk egy kicsit.

Laura ölelgeti George Bush-t.

3 óra körül indultunk haza, de előtte még mindenki kapott egy üveg Chiantit.

Komolyan mondom, nem értem, hogy miért csak ilyen kevesen mentünk erre a kirándulásra, hiszen csak 5 euróba került, fejedelmi lakoma, ismeretbővítés és még egy üveg bor is.

Aztán este még egy szicíliai vacsorára is befizettük magunkat.

(De előtte még végig szenvedtünk egy Európa szociológiája órát.)

Először majd' rosszul lettünk mikor megláttuk, hogy megint egy pirinyó helyre szervezték, de végülis nem is volt olyan rossz.

Volt arancini, ami kisütött rizsgolyó mozzarellával töltve, aztán valami pogácsaszerű, és még rizotto, meg tészták, és a végén fagyi!!!

Az egész napos kajálás után úgy döntöttünk, hogy ezt le kell mozogni. Úgyhogy elmentünk táncolni egy Glamour nevű helyre, ami az Uffizi mögött van. (Ha valaki esetleg erre jár, és szórakozni támad kedve...)

Mivel először nem tudtuk, hogy merre kell menni, egy szervező csaj elkísértetett minket két szervező sráccal. A nagyobb pofájúról kiderült, hogy orosz, és végig azzal szórakoztatott minket, hogy kik nem köszönnek neki, csak azért mert orosz. :-))
Elég hamar ráuntunk erre a helyre, mivel már ott kezdődtek a megpróbáltatásaink, hogy csak éjfélkor nyitottak. Addig meg kint kellett várni. És hát a zene sem volt valami hűdeszuper, úgyhogy elég is volt arra a napra ennyi.

Közben, mivel lassú vagyok, megint eltelt egy nap.

Tegnap este elmentünk Laurához, ahol egy szomszédjának a szülinapját ünnepeltük.

Az úton, ahogy mentünk Tündével, egyszer csak látjuk, hogy jön szembe két csaj. Jó, hát ebben nincs is semmi különös, de aztán ahogy közeledtek, észrevettük, hogy nem két hölgyemény, hanem két hölgyeménynek látszó egyed közeledik! Nagyon viccesek voltak.

Szóval Lauránál volt 3 olasz lány, 1 német lány, 2 német fiú, 1 olasz fiú, 1 mexikói lány és 2 magyar.

Kicsit eszegettünk, iszogattunk, és utána bejöttünk a centróba, egy Twice nevű klubba, ami klasszisokkal jobb volt (zeneügyileg is) az előző napinál.

Na és ott, marha fura dolgok, történtek, ugyanis látom, hogy bámulnak rám, vagy 20-an. Kiderült, hogy nagyon hasonlítok egy Il Grande Fratello (Big Brother) szereplőre, Anna Chiarára. Hát szuper.

Laurától pedig mást sem hallok három napja, mint hogy úgy nézek ki, mint egy mexikói énekesnő, Maria Ines.

Mondjuk ez az, amit soha az életben nem gondoltam volna, hogy ENGEM valaha is mexikóinak, vagy olasznak néznek.

Ki-ki eldöntheti, hogy van-e hasonlóság, vagy sem, ha rájuk keres Google-on.