A nagy zabálás, avagy ökör iszik magában

Tegnap találkoztam Dórival, a magyar lánnyal, aki előző félévben volt (van) itt ösztöndíjjal a BKF-ről. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk együtt a Giardino di Boboliba, mivel, még egyikünk sem volt ott. A kert télen sem rossz látvány, de tavasszal valószínűleg még szebb, mikor virgába borulnak a fák, zümmögnek a méhek és a japán turisták. A kert a Palazzo Pitti mögött terül el, de oda most nem mentünk be, mert akkora, hogy nem lehet egy délután alatt mindkettőt végignézni.

Ő Dóri.

Hát nem emlékeztet kísértetiesen a Budai Várra?!

Mivel Dóri ötelte volt, hogy ide menjünk, így nem tudtam előre fölkészülni az útikönyvemből a látnivalókra, ami nekem felért egy kisebb tragédiával. Úgyhogy eldöntöttem magamban, hogy most csak sétálni voltam egy szép kertben, de az igazi Giardino di Bobolis kirándulásom még hátra van, egy szép tavaszi napon.

Az arc nélküli ember

2 hét után végre kimondhattam azt a mondatot, hogy "Csinálsz rólam egy képet?" :-)

(a Lovag kertjében)

Pompás kilátás, hát még ha kék lenne a víz...

A Duomo mindenhonnan látható.

Bevallom, nekem ez a kert kicsit túl "mű" volt: centire kimért sövények, húsz métrenként kiállított szobrok...
Nem baj, azért I'll be back!

Megint mondtam. :-)

Ez a helyi sípálya. Innen jöttünk le, és mikor visszanéztünk, úgy döntöttünk, hogy inkább keresünk egy másik kijáratot, csak ne kelljen itt visszamászni.
Aznap este Carmen megkínált sütivel, amit itt a viareggiói vásárban szokás enni, de az a vásár nem most van, úgyhogy valószínűleg nem ott vette, na mindegy. Szóval, azt mondta, hogy cencinek (csencsi) hívják. Nekem már első látásra gyanús volt, de mikor megkóstoltam akkor esett le, hogy ez nem más, mint a csörögefánk.

Ma igazán szórakoztató társaságom volt! Egy olasz barátnőm, Claudia (aki nálunk, a BKF-en tanul Erasmusszal) anyukájával, Sandrával (jobbra) és Claudia barátnőjével, Antonellával (kizárásos alapon középen) sétáltam és ebédeltem.

Hajj de még milyen ebédem volt! Tudom, megfogadtam, hogy nem fogok állandóan arról írni, hogy miket eszem, na de ezt muszáj. Szóval elvittek egy echte firenzei étterembe. Ott kezdődött, hogy nem értettem majd' egy szót sem az étlapból, olyan, számomra teljsen ismeretlen ételek szerepeltek rajta. De végülis mindegy volt, mert úgy ment az egész, mintha személyre szabott parfümöt mentem volna csináltatni. Miután Sandra elmesélte az élettörténetünket a pincérnek, ő egyesével mindegyikünknek ajánlott valami specialitást. (Aztán ő is elmesélte az élettörténetét.) Szóval először is ettünk raviolit zöldséggel töltve, raguval, majd jött az igazi toszkán specialitás: a bifsztek! Még jó, hogy paradicsomsalátát kértem hozzá, kicsit eltakarta a vért. Aztán panna cottát rendeltünk (na jó, nem igaz, hogy semmit nem ismertem), és megállapítottam, hogy még mindig Pippónál csinálják a legjobban. A végére pedig a kihagyhatatlan, méregerős espresso. Jaj, és inni is kellett vörösbort, amit én nagyon, de nagyon nem szeretek. Szóval talán többet nem megyek firenzei étterembe. Közben egy másik, dundi pincér végig énekelgetett, mire Antonella (aki nem helybéli) megállapította, hogy ezek a firenzeiek nagy bohócok.

Claudia! Grazie mille di nuovo mi sono sentita molto molto bene oggi!!!!

Délután - immár ismét egyedül - újból nekiveselkedtem az Angol Temető felkutatásának. Ezúttal sikerrel jártam. Egy kedves angol apáca felvilágosított, hogy magyarok is vannak itt eltemetve (úgy látszik magyar-angol ((6:3 ha-ha)) temető). Ez Pulszky Gyula sírja, aki nem tudom ki volt.

Íme a temető. Az ember csendet várna, így kicsit zavaró, hogy a Cimitero degli Inglesi egy tér közepén áll, kétoldalt pedig megy a forgalom.

Végre, végre, végre! A már emlegetett Elizabeth Barrett Browning sírja.

És a másik nevezetesség: az amerikai prédikátor, Theodore Parker nyughelye.

Attraversiamo!

Nagyon beletaláltak a lányok, mikor az "utolsó vacsorámon" Elizabeth Gilbert Eat, pray, love című könyvét adták nekem ajándékba. Az "eat" című fejezet Olaszországban játszódik (sajnos nem Firenzében, hanem Rómában, így esténként, mikor olvasom, mindig fájdítja a szívemet a sok római séta, no de lesz majd még nekem is!) Szóval, attraversiamo, azaz menjünk át! Ez a főszereplőnő kedvenc olasz szava, mert jól hangzik. Sokszor mondogatja ezt séta közben és mindig átmegy az utca másik oldalára. Ma én is így tettem, átmentem. Csak nem az úton, hanem a hídon. Elkezdtem fölfedezni az Arno túlpartját, az Oltrarnót.

Először is a Forte di Belvederéhez indultam, egy igencsak meredek úton. Végig egy francia iskolás csoport jött a hátam mögött, rém idegesítő volt, ahogy szó szerint a nyakamba lihegnek, így gondoltam megállok, és megvárom, amíg elmennek mellettem. Hát körülbelül tíz percig álltam, ugyanis, az általam 20 fősnek becsüt csoport csak jött és jött, voltak vagy 100-an, de végül szerencsére lehagytak. Nem sokkal ezután, odaértem az erődhöz, ahol állítólag nincs semmi, "csak" gyönyörű a kilátás. Én azonban a szép kilátásban nem, csak a nincs semmiben részesültem, ugyanis be volt zárva. Megint. Az útikönyv szerint minden nap nyitva van 10.00-től napnyugtáig, de mint Carmentől megtudtam, igen minden nap, kivéve télen... A francia iskolások felszívódtak.
Azt hittem lefelé menet könnyebb lesz a meredek lejtőn jönni, de úgy remegett a lábam, hogy ötpercenként meg kellett állnom, mert azt hittem ott helyben összeesek. (Pedig sportolok rendesen, magas házban a 3. emeleten lakom, nincs lift.)

Ezek után a San Miniato al Monte templom felé vettem az irányt. Ehhez a Piazzale Michelangiolo (nem elírás, így van firenzeiül az, hogy Michelangelo) megállónál kellett ismét leszállnom a buszról. Ez itt A tök szép hely.

Pillangó kavicsból.

A San Miniato al Monte templom. Szent Minias sírja helyén emelték.

A templom alatt / előtt (szintben alatta) temető áll, ahol régi firenzei polgárok sírjai láthatók.

Ő a temető rejtélye. Nem lehetett közelebb menni, így nem látszik, hogy ki van itt eltemetve, de biztos nagyon híres, mert még a zászlót is kitűzték mellé.

Ilyen szép zöld a környék.

Ismét a csodás panoráma.

Szépen sütött ma a nap, de egyáltalán nem volt meleg. És mit láttam! Egy külföldi srácot, rövidujjúban!!! Nem hinném, hogy svéd volt, mert remek angolsággal beszélt a barátaival, akik téli kabátban voltak. (Tudom, hogy ettől még lehetett svéd, de szerintem nem volt svéd. :-) )

Hey, Mister! Nekem is ilyen sír kell!

Na hát ez sem semmi.

A templom belülről. Nagyon érdekes dolgokat művel a fényképezőgépem, de kifejezettem szeretem. Ez a kép sötétben készült, mert nem égett egy lámpa sem a templomban. És vaku nélkül, láss csodát, az összes benti fotóm ilyen lett. (Valami "P"-re állítottam véletlenül, nem tudom, mit jelent, de jó.)

Freskó a falon.

Ezt is csak a látvány kedvéért tettem föl.

A környező dombság.

Nagyon tetszett, hogy a temető, és a templomkert többszintes. Carmen mesélte, hogy egyszer az iskolájával csináltak itt egy irodalmi estet (mivel ő olasz tanár). Minden sír mellé odaállított egy diákot és így sorban, sírról sírra, adták elő néhány híres angol költő versét. Már csak az kellett volna, hogy éjfélkor... milyen Poe-s.

És ez itt a reklám helye: Gabi barátnőm (és társai) kisfilmjét (mely nagy karriert fog befutni) itt lehet látni:

http://it.youtube.com/watch?v=H_FehFUqTa8

4 részből áll, a többire tovább kell kattintani. (Nincs köze Firenzéhez, de nagyon jó!)

Dolce Vita

Majdem egy hét folyamatos szürkeség és eső után (egy délután kivételével) ma végre kisütött a nap, így már maga ez a tény megédesítette a napomat. De ha ez nem lett volna elég, a hétvégén itt rendezték a Kézműves Csokoládék Fesztiválját!

Tegnap délután a volt olasz tanárommal, Alessandróval kávéztunk és mikor hazafelé indultunk, akkor vettük észre, hogy csokigyárosok kis fehér sátrai lepték el a Piazza Santa Crocét. Nem álltunk meg megnézni, hogy mi zajlik a téren, mert szakadt az eső. Ma azonban visszahúzott a kíváncsiság és a gyomrom is. (Sajnos se Charlie-val, se Willy Wonkával nem találkoztam...)

Nem csak otthon van hegedülősdi! :-)

Ági, nem is mondtad, hogy Te is beszálltál a csokibizniszbe! :-)

A gyerekek (és a nagyobb gyerekek) ingyen kaptak a markukba csokipasztillákat. - ahogy Nigella mondaná

Csokitorta is volt, meg Sacher-torta, meg csokis sütik, meg csokis turrone, meg kerek csokoládé, táblás csokoládé, szögletes csokoládé, lyukas csokoládé, töltött csokoládé...

Íme a napsütés bizonyítéka.

Na és most, amire büszkék vagyunk: már nem először fordult elő, hogy olasz turisták (akik olaszok, de nem firenzeiek, csak ide látogattak "nyaralni" - csak hogy senkitől ne halljam vissza, hogy hogy kerülnek olasz turisták Olaszországba) megállítottak az utcán, hogy merre van az ez, meg az az. Engem! Egy hét után így beolvadok a tömegbe? Eddig abban tudtam "segíteni", ha azt kérdezték a megállóban, hogy elment-e már a 17-es busz, mindig mondtam, hogy nem tudom, nem láttam. De ma: útbaigazítottam egy családot! Mondjuk nem kérdeztek nehezet, na de akkor is! Juppiéé! Kezd megjönni a helyismeretem.

Aztán a közeli téren (mármint a lakásomhoz közeli téren), bolhapiac volt. Illetve inkább ócskáspiac, vagy régiségpiac, kinek mi tetszik. (Eninek gondolom minden.)

Virágzó gramofonoktól, a képkereteken át, az arany iránytűig mindent lehetett kapni.

Végül egy kis ajándék, mármint nekem, Gabi barátnőmtől a névnapomra:

http://it.youtube.com/watch?v=xseVlmpbLIU

Tessék kattintani, megnézni, nagyon szép, még egyszer köszi!!!! :-)

(Hangot bekapcsolni!)

Felesleges séták

Miután bementem az egyetemre és közölték velem, hogy igen, majd valamikor kezdődik az olasz tanfolyam, beültem egy kis helyre ebédelni. Egyszer csak megjelent egy-két galamb, bent a bárban, s mikor a kiszolgáló csaj észrevette őket, elhesegette. Csakhogy nem mindig vette észre. Próbáltam én is a lábammal elkergetni őket, dobbantottam, meg lengettem feléjük a lábfejem, de úgy látszik, hogy süketek is voltak a madarak, meg vakok is. Hirtelen az egyik felszállt egy asztalra és elkezdte csipegetni az otthagyott morzsákat. Erre a pincérnő odaszaladt, a madár meg megijedt és a fejem fölött szállt ki a bárból. Még szerencse, hogy nem csinált le...

Aztán gondoltam, ellátogatok a San Marco templomhoz, és térhez. Sajnos zárva volt, így tovább mentem.

Elindultam a Piazza della Santissima Annunziata irányába. Állítólag ez egy szép barokk tér, hát nosza rajta lássuk.

Mikor megérkeztem, elég lehangoló látvány fogadott: a tér lépcsőin hajléktalalanok iszogattak és hangoskodtak. Na ennyi nekem elég is volt, ilyet Pesten is láthatok bőven.
Visszafelé tartottam, megszokott helyeim felé, mikor félúton eszembe jutott, hogy hát a Régészeti Múzeumot és az angol temetőt is meg akartam nézni! Hogy, hogynem a Régészeti Múzeum is zárva volt! Tovább Elizabeth Barrett Browninghoz, a sírkertbe...

Félreértés ne essék, ez nem az. Szóval mentem, mendegéltem, de nem leltem sehol a temetőt. Megint szűk utcák közé keveredtem, ezért úgy döntöttem, hogy a fenét fogom tovább keresgélni Browning kiasszonyt, inkább egy tágas teret mutasson nekem valaki, de most rögtön!
Aztán egy kerítés mögé benézvén megtaláltam a botanikus kertet, ami természetesen ZÁRVA volt!

Ebből elég, gondoltam, úgyhogy átmentem az Arno túlpartjára és mire odaértem, kitavaszodott. :-)

Az előbbi szűk utcás keresgélés közben, vagy kétszer mentem el mellette és csak utána láttam, hogy egy jellegtelen épületre ez van kiírva: Hotel Four Seasons. Nálunk a Gresham Palota, itt meg egy motelszerű házikó, valami rossz környéken? (Belül biztos szebb...)

A Duomó, elrejtve.

A mentőszolgálat épületén szép babérfüzérek lógnak. Először azt hittem, hogy valami múzeum, be akartam menni. Akkor vettem észre, hogy mi ez, mikor egy mentős arrébb lökött.

A Mercato Nuovo, azaz az Új Piac. Amúgy itt minden piacon ugyanazt árulják (ami nem élelmiszerpiac): bőráru, képeslap, naptár, sál, Italiás pólók. (A másik oldalon van a tegnapi vaddisznó.)

Ez lett az új kedvenc helyem, mert nagyon tágas téren áll. A Palazzo Pitti.

Köpő jön ki az oldalából.

Az Uffizi a túlpartról. Sajnos valami idióta téglával van kirakva a korlát alatti rész a parton, és ahogy hozzáértem, lejött a táskámról Audrey fél arca az egyik képről. Most már nekem is lesz miért sorbanülnöm a Palazzo Vecchio okmányirodájában... kártérítést nyújtok be.

Ez a Palazzo Pitti mögötti Giardino di Boboli egy része. Még nem mentem be, bár nyitva volt egy oldalkapu. Mikor odaértem, becsukódott. Ez egy ilyen nap.

Végre, végre napsütés!!!!! Vasárnap délután óta nem volt. Hallom, most otthon van rossz idő.