Így kezdődött.... Szerdán, azaz január 14-én elrepültem Rómába, és ezzel kezdetét vették féléves kalandjaim. Nagynéném egy barátnője, Marina, férje Carlo és fia, Tiziano a reptéren vártak. Náluk aludtam aznap este. Kitúrtam szegény Tizianót a szobájából, és a fent látható képen látható ágyon hunytam egyet. Másnap kivittek a Termini pályaudvarra, és feltuszkoltak az -összesen 33 kiló cuccommal együtt - a firenzei Eurostar nagysebességű vonatra. Röpke másfél óra múlva már a Santa Maria Novella pályaudvaron álltam sorban taxiért, és cuccoltam le egy youth hostelben. Az első meglepetés akkor ért, amikor a recepciós lány közölte, hogy forduljak erre, meg arra, aztán a lépcsőn LE és ott a szobám. Először azt hittem, hogy a pincében szállásolnak el, de volt ablaka a szobának, csak éppen tejüvegből (így mondják azt, ami nem látszik át?).
Aztán elindultam városnézőbe. (Ultra béna vagyok, de nem tudok normálisan képeket feltölteni, úgyh ezúton is Tóth Nóra kisasszony segítségét szeretném igényelni, részletes mélt kérek a hogyanról. Köszi!)
Szóval Firenze nem hatott meg annyira, mint amennyire pl. Róma, pláne,h tök szürke idő volt, akárcsak otthon. A következő napokban meg kellett állapítanom,h az olaszok idióták, vagy az összes klimaxos: 14 fokban sál, sapka, kesztyű, csizma, télikabát és didergés. Persze én is beálltam a sorba a télikabát erejéig. Megindult a szálláskeresés, és ezzel együtt a pánik, valamint 2 napig tartó depresszió. Aztán szerencsémre egy ismerős útján találkoztam Carmen Pompéval (nem Popeye, ahogy a taxis nevezte), egy kedves hölggyel és Prisca -haha- nevű macskájával. Most nála veszek ki egy szobát, ami végre világos, szép és nagyon jó helyen van.
Internet problémáim is megoldódtak végre, amelyek szintén megkeserítették első napjaimat.
Ma először gondtalanul jártam-keltem Firenze utcáin, és nagy meglepetésemre két ismerőst is találtam, de erről majd holnap.
Még egy rosszul sikerült kép, a jólsikerült új hajamról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése