Végülis jól jártam, hogy szombaton nem mentem el a híresebbikbe, mert ott nulla fokban nézhettem volna a karneváli menetet, itt meg 13-ban. Nagy különbség, viszont a látáványban nem volt különbség, sőt!
Ma van Martedì grasso (nem tudom, hogy hívják magyarul, Kövér kedd?), a karnevál utolsó napja, úgyhogy ideje megírnom róla a blogot. Illetve ez inkább amolyan a képek magukért beszélnek blog lesz.
Persze rengetegen bámészkodtak, de sikerült találnom egy jó helyet, ahonnan mindent látni lehet.
Erre 2 perc múlva, elsett mögöttem egy néni, és úgy beütötte valamijét, hogy mikor megpróbálták a rokonai fölsegíteni, folyt belőle a vér. Na akkor hagytam ott a jó kis helymet és kerestem egy másikat. (Mintegy jó félóra múlva meg is érkezett hozzá a mentő. Nálunk ez már benne lenne az esti hírekben: Több mint fél órát várt a szerencsétlen hölgy, míg kiért a kocsi, ki a hibás? Talán a karnevál hercege?)
A menet a Piazza della Signorián, a Palazzo Vecchio előtt végződött, ahol a színpadon egy konferanszié minden résztvevő országot bemutatott, azok pedig táncikáltak.
Utána, mondja a pacák a magyaroknak, hogy mutatkozzanak be. Erre közli a srác (a képen), hogy őt úgy hívják, hogy Károli (nem elírás!). Valszeg Károly, de nem tudom, miért nem azt mondta.
(Lehet, hogy Tündérországból.)
Ők zárták a menetet és azt a dalt bömböltették, hogy Dászvidányijá. :-)
Részben azért, mert eddig nem tudtam kinyitni az ablakot, mert szorult a zár, de a hétvégén erőt vettem magamon és sikerült.
A szemben lévő kilátás nem olyan szép, csak tetők látszanak, ezért úgy fényképeztem, hogy kihajoltam, ezért ferde kicsit.
Ez balra, a Piazza Beccaria felé.
Ez balra, a Piazza Beccaria felé.
(A hülye, felhúzta a zsalugátert és belelóg.)
Ma voltam először órán. Nagyon tetszett, jók a tanárok, érdekesen tartják.
Leírom, hogy ebben a félévben milyen tárgyakat vettem föl:
- A mediterrán világ története és politikája
- A jelen társadalom és társadalmi problémái
- Kultúra és társadalom Olaszországban
- A modernitás szociológiája
- Politikai kommunikáció
- A független Afrika politikatörténete
Ebben a trimeszterben, ami március 23-ig tart, az első 3-at fogom tanulni. Ma az első 2 volt.
Hi darling!
VálaszTörlésI've done Politikai kommunikáció last year and you'll see that's very interesting. The theacher is a very smart professor. I've done Kultúra és társadalom Olaszországban also but without going to classes because I was working. The other classes are not in my course. The University in Firenze is different from the BKF, we have only 4 optional courses and the others are obligatory. Now I'm attending:
- Business English
- TOEIC
- Marketing cases studies
- American Enterteinment
- Media Violence
- Intro to Antrophology
- Artistic Communication
Actually I don't really need to do all these exams, because I have only two exams left in Italy but you know..it's interesting!
But I'm always running-...work-university-work-university-work(that's my typical day).
I'm still in love with Budapest!
Ah...I never ever seen that Carnival in Florence!
;)
Puszi
Clà